Nem akarok Horvátországban élni, a pletykák miatt

Az Arena exkluzív interjújában Goran Viąnjić felesége most első alkalommal mesél arról, hogy ő és híres férje hogyan élnek Los Angeles-ben, miért nincs még gyerekük, valamint hogy édesapja, Tonći Vrdoljak mikor fogja templomi oltárhoz kísérni.

A kedves, vidám keramikusnővel, Ivana Viąnjićcsel múlt héten találkoztunk a zágrábi Gornji Rad-ban, pontosan a megbeszélt időpontra érkezett meg. A népszerű színész, Goran Viąnjić felesége és a  közismert horvát rendező, Antun Vrdoljak lánya elbűvölő kutyája, Luigi társaságában mesélt nekünk magáról, a terveiről, az életéről Gorannal és a mindennapi életéről Hollywoodban. Körülbelül tíz nappal ezelőtt érkezett haza Horvátországba, és ajándékot is hozott: egy üveg Kendal Jackson-t, Tonći kedvenc kaliforniai fehérborát. A látogatás apropója az édesapa születésnapi partija, valamint a Vladimir Nazor Díj átadási ünnepsége.

- Szóval Viąnjićék tipikus hollywoodi életet élnek odaát?
- Egyáltalán nem! Az emberek meglepődnének ha Los Angeles-be jönnének. Az ottani élet teljesen más, mint ami itt van. Nem olyan izgalmas és varázslatos mint ahogy azt általában gondolják. Nekem megfelel Los Angeles, de hiányzik a könnyedség, és főleg a család és a régi jó barátok. Mindenféleképpen jobb Európában élni.

- Most az elkövetkezendő két hónapban amit Horvátországban töltenek, legalább a családjával lehet. Mik a tervei a nyárra?
- Néhány napon belül elutazunk Hvarra, Jelsa közelébe. Körülbelül egy hetet néhány jóbaráttal töltünk majd, valamint ellátogatunk a nemrégiben vásárolt Staringrad melletti házunkba is.

- Hvaron vettek házat? Miért éppen ott a rengeteg hely közül?

- Igen. Egy régi, kis házat, ami elég rossz állapotban van, de fokozatosan rendbetesszük majd. Azért választottuk éppen Hvart, mert a kedvenc szigetem, és mert szerettük volna, ha otthon is van egy saját kis fészkünk.

- És mik a személyes és az üzleti tervei? Egyáltalán tervezi, hogy hazaköltözik?

- Én örülnék neki, ha otthagynánk Amerikát, de ez nagyban függ Goran kötelezettségeitől. Most biztosak vagyunk abban, hogy még egy vagy két évig ott maradunk, mivel Goran nemrég írt alá egy újabb szerződést a Vészhelyzet producereivel. Azonban Horvátországba sem akarnék végleg visszaköltözni. Komolyan fontolgatjuk Rómát, nagyon szeretjük azt a várost; hihetetlenül gyönyörű, csodálatos építészettel, és az emberek szabadabbak és nyugodtabbak. Otthon érezzük magunkat Rómában, mert az életfelfogás hasonló a miénkhez.

- Miért nem akar Horvátországban élni?
- Semmiképpen sem akarom, hogy félreértsenek, de az itteniek sajnos gyakran őrületbe tudják kergetni az embert. Rengeteg jó dolgot átéltünk a hazánkban, de itt túl nehéz nekünk. Egy közismert ember felesége vagyok, és nem tudom magam megvédeni a külső támadások ellen úgy mint ahogy a férjem vagy mármely más híresség. Hallok magamról olyan történeteket, amiknek közük sincs a valósághoz. Páldául kering egy olyan pletyka, miszerint szeszélyes, zsarnokoskodó és elkényeztetett vagyok. És még néhány ehhez hasonló koholmány. Bárki besározhat, aki akar. Nem szeretem az intrikát és a pletykát, szeretem ha világos a helyzet azokkal akiket ismerek, és fogalmam sincs hogyan válaszoljak azoknak akiket egyáltalán nem ismerek. Az ilyen dolgok egy kicsit elkeserítenek.

 - Ki támadja önt?
- Nos, például amikor az utcán sétálok és valaki, akivel még soha nem találkoztam, elkezd sértegetni. Ez inkább engem érint, és nem Gorant. Legtöbbször Zágrábban vagy Dubrovnikban tapasztalok ilyet, ©ibenikben sosem fordult még elő. Olyan is szokott történni, hogy kávézni megyek egy barátommal és a hátam mögül ilyeneket hallok: „Nézd, de gyönyörű!” Az is érdekes dolog, hogy csinos nőtől még nem hallottam ilyeneket. Kezdetben ezek a dolgok nagyon érzékenyen érintettek, de mostmár tudom kezelni. Ezeknek az embereknek valószínűleg csak rossz napjuk van, és úgy gondolják, hogy rajtam kitölthetik a mérgüket. Nem azért, mert megértem, ha valakinek rossz napja van, hanem azért, mert a férjem és az apám ismert emberek. Nem választottam olyan munkát amivel a nyilvánosság elé kerülnék, és soha nem is akartam ilyesmit.

- Nem tart attól, hogy hasonló dolog fog történni önnel Olaszországban, különösen ha Goran egyre népszerűbb lesz világszerte ( és nagyon úgy tűnik, hogy az lesz)?
- Nem hinném, mert az olaszok egy kicsit másabbak, és ott nem fogjuk érezni ennek a környezetnek a terhét. Los Angeles-ben csak akkor üldöznek, ha például Brad Pitt vagy. De ha külföldi vagy és békés családi életet élsz, a média, a rajongók és főleg az átlagemberek nem piszkálnak. Ilyen tekintetben Amerikában nagyon jó élményeim vannak. Akárhányszor a nők egy közös képet vagy autogramot kérnek Gorantól, mindig udvariasan odajönnek hozzám és megkérdezik, hogy nem zavar-e engem. Az egyetlen rossz élményem San Pedro-hoz kapcsolódik, ahol sok horvát emigráns él. Ott egy alkalommal az egyik nő szó szerint odébblökött és szinte megparancsolta Gorannak, hogy várjon amíg ő visszajön a lányával. Ekkor Goran kézenfogott és csak annyit mondott: „Fussunk!” Soha többet nem mentem vissza San Pedro-ba. Hiába van ott két nagyszerű horvát szórakozóhely, ha az emberek ki nem állhatják egymást.

- Felteszem San Pedro-ban van sok olyan üzlet, ahol horvát termékeket árulnak, igaz?

- Igen, de Los Angeles-ben több van. Ismerek egy olyan kávézót, ahol shashlikot is lehet kapni. De nem, nem ez a kedvenc ételem.

-Gorané sem?
- Nem! Nem eszünk sok húst. Az étrendünkben általában hal, tenger gyümölcsei és tészta szerepel, mindenféle formában. Jobban szeretünk otthon enni, és én szívesen főzök. Goran majdnem mindig hazajön ebédelni a forgatás szünetében.

- Tehát ön főzni és enni is szeret?
- Igen, és ez nem túlzás. Olyan típus vagyok, aki jól bereggelizik és aztán elfelejti, hogy létezik étel.

- Ez a titka a karcsúságának?

-  Mondhatni. Azon kívül, hogy a „lassú” ételeket szeretem, az alkatomat örököltem. A családomban mindenki vékony, és én még alacsonyabb és könnyebb vagyok. Édesanyámnak még most, négy gyerek után sincsenek súlyproblémái. Bevallom, néha dühít, amikor az emberek azt állítják, hogy étkezési rendellenességeim vannak, csupán azért mert nem vagyok túlsúlyos. Csak akkor eszek amikor éhes vagyok, és nem tömöm magamba az ételt.

- És Gorant lehet látni a konyhában szakácskönyvvel a kezében?
- Nem, ez nem az ő területe. Az ő feladata, hogy a szemetet kivigye. Habár szerintem tudna főzni, ha rá lenne kényszerítve.              

- Szoktak eljárni étterembe?
- Van két kedvenc helyünk ahová szívesen járunk: az egyik egy sushi bár, a másik pedig egy olasz étterem, a Madeo. Az étel csodálatos, és a tulajdonos egy idős olasz hölgy, aki minden alkalommal fényképezőgéppel jön ki a konyhából amikor oda megyünk, és aki mindig is szeretett volna egy közös képet Dr. Luka Kovačcsal. De a saját kis világunkban érezzük magunkat a legjobban, és mindketten a házi kosztot szeretjük inkább. Lassan eszegetünk és késő éjszakáig beszélgetünk. Higgyen nekem, a zágrábiak halálra unnák magukat Los Angeles-ben Goran Viąnjić feleségeként.

- Mivel foglakozik amikor Goran épp forgat?

- Egy állatvédő szervezetnél vagyok önkéntes, ami cicákat és kutyákat ment meg és talál otthont számukra. Néha úgy tűnik, arra születtem, hogy törődjek az állatokkal. Már kislányként is folyton kitett állatokat hurcoltam haza. Édesanyámnak még most is van három kutyája akiket a segítségemmel fogadott örökbe. Az én Luigim is egy ottani kiskutya volt, akibe beleszerettem és így megtartottam. Ez az önkéntes munka sok időt felemészt, és időnként nem valami kellemes, mert rengeteg sérült állat van akik sajnos néha elpusztulnak. Az állatmentés mellett még egy közeli művészeti akadémián is tanulok, amire azért iratkoztam be, hogy tökéletesítsem az oljfestési technikájámat, és nem a diploma kedvéért. Szeretek ott lenni, mert csak néhány diák alkotja a csoportot. És mivel közel van, a szünetben haza tudok ugrani ebédet készíteni és kutyát sétáltatni, és aztán vissza tudok menni órára.

- Milyen környéken és milyen típusú házban élnek?
- Sherman Oaks-ban, ami gyönyörű, békés, de nem kimondottan luxus környék, és közel van ahhoz a stúdióhoz ahol a Vészhelyzetet forgatják. Itt a házak nagyok és családcentrikusak és nem nagyzolósak, és a szomszédaink nagyszerű emberek. A házunk spanyol stílusú, amit gyönyörű, eredeti mexikói bútorokal rendeztem be.

-Hogy tudja rendben tartani? Segít valaki ebben?
- Van egy bejárónő aki hetente egyszer eljön takarítani, és most, mialatt mi távol vagyunk, ő vigyáz a cicáinkra: Rikára és Momira is. Rögtön a beköltözésünk után volt egy asszisztensünk, de mostmár mindent mi csinálunk. Maga a ház nem olyan nagy, viszont tartozik hozzá egy meglehetősen nagy kert amire büszke vagyok. Hiányozni fog a régi ház, mikor majd szeptemberben elköltözünk.

- Elköltöznek? Hová?

- Nyugat-Hollywoodba költözünk, egy másik gyönyörű házba, de csak azért, mert szinte az összes barátunk arrafelé lakik. Los Angeles óriási város és minden olyan messze van. Néha egy napba is beletelik, hogy egy barátommal elmenjek kávézni.

- Kik a barátaik?

- Kivétel nélkül egyszerű, hétköznapi emberek, különböző nemzetiségűek. Valamint Goran Vészhelyzetes kollégái.

- Mi az ami Los Angeles-ben különösen tetszik önnek, és mi fog a legkevésbé hiányozni, ha hazajön Európába?

- Amerikában az a legjobb dolog, hogy minden szolgáltatás elérhető napi 24 órán keresztül, és minden gyorsan és pontosan történik. Nem fogjuk hiányolni viszont az ottani forgalmat, ami katasztrofális. A gyakori földrengések miatt Los Angeles-ben nincsen metró, ezért 16-tól a legidősebbekig mindenki autóval kénytelen járni. Még akkor is ha lassan vezetnek vagy nem tartják be a szabályokat.. És egyáltalán nem rendkívüli ha egy idős nő ül a kormány mögött. Az egyetlen jó dolog, hogy a benzin olcsó és jók az utak, szóval szívesen vezetek ott.

- Milyen autója van?
- Egy kis sportkocsi, egy Volkswagen Cabrio, Triptonica kézi/automata váltóval és turbinával.

-A férje gyakran említi, hogy milyen szerencsés, hogy ön megérti a munkáját, hiszen a filmszakma közelében nőtt fel. Ki szokta kérni az ön véleményét egy –egy szereppel kapcsolatban?
- Szeret tanácsot kérni, és mindent összevetve úgy gondolom, hogy általában egyetértünk. Én vagyok a legszigorúbb kritikusa. Azonban sok más emberhez hasonlóan ő sem szereti ha kritizálják, de elfogadja, és belátja, hogy jó szándékú és építő. Például a ’Duga Mračna Noć’ című film egyik jelenetét plusz kétszer vették újra a kritikám eredményeként. Az apám kicsit mérges volt rám, de végül minden jól alakult. Az előbbire visszatérve: nem tetszett ahogy az egyik fontos vitajelenetet játszotta filmbeli partnerével, Katarina Bistovićcsal, aki csodálatos színésznő. Ez a feszített munkatempó miatt történt velük, és tudtam, hogy képesek sokkal jobban is megoldani. Úgy döntöttek, hogy újraveszik, de a következő lehetséges alkalomra amikor mindenki elérhető volt, várni kellett egy pár hónapot, mert Gorannak vissza kellett mennie a Vészhelyzet miatt. Miután újraforgatták, ekkor már kitűnően, a vágók észrevették, hogy a haja túlságosan megnőtt az előző jelenethez képest. Egy harmadik, sikeres forgatásra ismét több hónapot kellett várni, és így a kritikámtól a javításig egy teljes év telt el.

- Véleménye szerint van olyan film amiben Goran a legjobban játszott, amiben igazán megmutathatta a tehetségét?

- Úgy gondolom, hogy a legnagyobb, legjobb, legtöbb munkát igénylő szerepe a ’Duga Mračna Noć’-ban volt. De számomra nagyon édes volt a ’Committed’ című filmben is. Csak mosolygott benne, és imádom amikor mosolyog.

- Ön valószínűleg nagy Nicole Kidman rajongó; személyesen is olyan gyönyörű és kifinomult?

- Gyönyörű nő, nagyszerű ember és színésznő. Volt alkalmam megismeni őt. Édes, kedves, és egyáltalán nem olyan hűvös mint ahogyan sokan gondolják. Szokatlan kombináció: nagyon magas, de kecses nő. Tom Cruise egyáltalán nem olyan alacsony. Szeretném, ha Goran megint együtt szerepelne Nocole-lal, mert akkor nem kellene lehajolnia. A 193 cm-es magassága miatt állandóan be kell húznia a vállát, hogy ne tűnjön olyan magasnak az alacsony amerikai nők mellett. És ha már a szépségnél tartunk, szerintem a fiatal Scarlett Johansson az egyik legszebb nő akit valaha láttam.

- Hol vásárolja a ruháit? Szereti az ismert divattervezők által készített darabokat?

- Ott veszem őket, ahol éppen találom, és nem ragaszkodom a márkákhoz. A Vladimir Nazor Díj átadásán egy  ’ismeretlen’ tervező modelljét viseltem. Soha nem vennék például egy több százezer dolláros Gucci ruhát, amit aztán csak egyszer vagy kétszer viselnék. Vannak kitűnő, fiatal tervezők akik még mindig ismeretlenek. Egy sikeres színész feleségeként a premierekre, promóciókra és az ehhez hasonló rendezvényekre mindig kapok márkás ruhákat, amiket aztán vagy visszaadok vagy megtartok. Ezeket a ruhákat nem én veszem, és az itteniek nincsenek tisztában ezzel. A világ divatipara él-hal azért, hogy ilyen előnyökben részesítse az ismert embereket és közvetlen családjukat.

- Sokáig Balogh Katy tervezett ruháit hordta.

- Nem olyan sokáig, mert ő az egyik olyan tervező aki nem érti meg, hogy az ember nem  promótálhatja ingyen a drága darabokat.

- Mit gondol a horvát nők öltözködési stílusáról?
- Azt mondanám, hogy egy nő kevés pénzből is tud jól öltözni, de csak igen kevés teljesen ismeretlen lány és hölgy öltözködik jól és van jó stílusa. Sajnos az itteni nők közül sokan csak a Fendi, Gucci stb. márkákról hallottak, és azokról a szörnyen ronda és Horvátországban majdnem mindig hamisított Louis Vuitton táskákról. Ezt sosem fogom megérteni.

- Az édesapja nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ön a jövő év nagy részét Horvátországban szándékozik tölteni. Ez azt jelenti, hogy babát terveznek?

- Nem! Be kell valljam, hogy félek a gyerekvállalástól, és még nem érzem az anyai ösztönöket. Nem vagyok az a fajta, aki negyvenéves korára tervezi az első gyerekét, de egy gyerek nem játékszer, a saját lábára kell állítanod és nagyszerű emberré kell nevelned minden tekintetben. És az igazat megvallva nem hiszem, hogy már készen állok erre.

- És mi a helyzet Goran apai ösztöneivel?
- Ebben a kérdésben egyetértünk. Tudjuk, milyen csodálatos egy gyerek, imádjuk az unokahúgainkat és a többi rokon gyereket. Jó dolog látni az összetartást közöttük, ahogy együtt játszanak,  de félek attól, hogy a gyerekünk elszigetelt lenne Amerikában. Nem vetem el az anyaság gondolatát, talán megvalósul, ha hazaköltözünk.

- A családja mit szól ehhez?

- Mivel annyian bombáztak minket ezzel a támával kapcsolatban nap mint nap, egyszer, egy rövid ideig próbálkoztunk. Aztán azt mondtam magamnak, hogy nem vállalok gyereket csak azért, mert ezt várják el.

- Érdekes, hogy önök ketten titokban házasodtak össze 1999-ben Santa Barbarán, 2 évnyi kapcsolat után. Ez amolyan Las Vegas típusú esküvő volt? Kik voltak a tanúk?
- Csak azért Amerikában házasodtunk össze, hogy az újságírók és a paparazzik ne találjanak meg minket. Sosem akartam nagy hűhót csapni az esküvőmből, de azt sem akartam, hogy Vegasban ’Elvis’ legyen a tanú. A barátaink, az ausztrál horvát Vili Kraljević, és az amerikai Candace Duke voltak a tanúink.

- Hogyan kérte meg Goran a kezét?

- Elvitt egy üzletbe és vett nekem egy eljegyzési gyűrűt, ami aztán örökre eltűnt az egyik télen amikor Washingtonban voltunk a Vészhelyzet csapatával. Hógolyóztunk, és az egyik pont úgy találta el az ujjam, hogy leestek a gyűrűim, bele a szennyvízcsatornába. Másnap reggel a munkások megtalálták a jegygyűrűt, de az eljegyzésit nem.

- A szülei mikor tudták meg, hogy férjhez ment?
- Amikor az esküvő után először találkoztunk, látták a fényképeket. Az édesapám megállt az egyik előtt és ezt mondta: „Ivana, szóval férjhez mentél!”

- És körülbelül ugyanekkor a média egy hatalmas, hagyományos horvát esküvőről számolt be. Ez meg fog egyszer valósulni?

- Soha nem lesz óriási, tradícionális esküvő 500 vendéggel. A házasság nagyon komoly dolog Gorannak és nekem is, és a házassági fogadalomtétel meghitt dolog. Lehetsz valakivel 10 évig is anélkül, hogy megtennéd ezt az utolsó lépést. A házasság egy különleges kötelék, de nemcsak kizárólag romantikából áll. Mindkettőnk számára ez az első alkalom amikor úgy döntöttünk, hogy az egész életünket egyvalakivel éljük le, persze ha Isten is úgy akarja. Ez csak ránk tartozik. De az apám kedvéért szeretnék egy templomi esküvőt is Horvátországban, ahol az oltár elé vezethet. Ez sokat jelentene neki. Egy nap eljön ennek is az ideje, de csak a családunk és a hozzátartozóink lesznek jelen. Az nem számít, hogy hol, a lényeg az, hogy összehozzuk a Vrdoljakokat és a Viąnjićeket, és senki más ne tudjon róla.

Arena, 2005. július 7.