Ki az a Goran Visnjic és mit is akar?
 

Koromsötét, hideg novemberi hajnal van. Üres parkolóhely a Good Guys stereo üzlet előtt, a Ventura és a Laurel Kanyon sarkán. Tulajdonképpen ez a horvát nem egy tipikus koránkelő fickó, délelőtt tilos otthon telefonon keresni. De szeretné elkerülni a reggeli csúcsforgalmat, így már hajnali fél 6-kor útnak indul a sötétített ablakú, fekete Jeep Cherokee-jával. Szürke kasmír garbót, sárgásbarna nadrágot, és Nike cipőt visel.

A küldetés: néhány óra alatt kijutni a Mojave sivatagba, ahol a kocsijával terepezni szokott. (Köztudottan nagyon szereti ezt az elfoglaltságot űzni, kifejezetten off-road gumik vannak a terepjáróján.)

Ahogy kelet felé tart az ásítozó munkába igyekvők között, a felkelő nap lilára, majd aranyszínűre festi a hegyeket, míg végül szürkésbarnává válnak a nappali fényben.
Ki ez a horvát? Goran Visnjic-nek hívják. Majdnem 30 éves. Egy buszsofőr fia. Képzett ejtőernyős, 13 ugrással a háta mögött. A hazájában a színpad és a filmvászon sztárja. Ha az ember tudja, kiről van szó, valószínűleg úgy ismeri, mint doktort a Vészhelyzetben. Konkrétan egy horvát orvost alakít az amerikai televíziózás történetének egyik legnépszerűbb drámájában. Mindemellett olyan színészekkel dolgozik együtt, mint Nicole Kidman, Tilda Swinton, Heather Graham vagy Woody Harrelson.

És hogy miért érdemel figyelmet? Mert nem minden munkásosztályból származó kelet-európai ejtőernyős éleszt újra Anthony Edwardsszal együtt. Mert szembenézett a nehéz körülményekkel és megmutatta, hogy  bátor, jellemes és nagylelkű, ami nem mondható el az elkényeztetett képmutatókról Hollywoodban, akiken áhítattal csüngünk.

Mert nagyon szereti és hiányolja a nemrég háború sújtotta hazáját, s emiatt nagyon tiszteljük őt. (És amit mostanában mi is jobban megértünk)
Mert valami titokzatos személyes varázsa van, olyan sármja mely valahová a korai Brad Pitt, (csábító külső)  Schwarzenegger, (széles váll, akcentus) és Russel Crowe ( a nőkre gyakorolt különös hatás) közé helyezi.
Mert keményen dolgozik, főleg, hogy eltüntesse a kelet-európai akcentusát és ezáltal több szerep lehetősége nyíljon meg előtte.

Mindezen dolgok miatt, valamint azért, mert a karrierje olyan nagy lehetőségekkel kecsegtet mint Oskar-díj és 7 számjegyű gázsi.

És hogy pontosan hogy kell kiejteni azt a mássalhangzó gyűjteményt, hogy VISNJIC? Úgy mint azt, hogy Vish-nyich.

Egy szomorú dal a kedvence, amely a honfitársairól szól akik elindulnak szerencsét próbálni és soha többé nem térnek haza. Goran amilyen gyakran csak tud, hazamegy. Horvátországban nőtt fel, konkrétabban Sibenikben, ami egy 40 ezer lakosú középkori kikötőváros. Kisfiúként az Adriai-tenger partján csatangolt szigonyos puskával a kezében, egészen addig amíg úgy nem látta, hogy a családjának már van elegendő élelme és a halak lövöldözése egy kicsit szadista dolog. (Manapság nagyon szereti nézni a különböző természettudományos csatornákat és helyteleníti a szőrmekabát viselését.) A város egyik részén található a Krka Nemzeti Park, a másik részén pedig a Kornati Nemzeti Park.
9 évesen lépett először színpadra. Mint kiderült, Horvátország tele van színházzal. Náluk ez olyan mint az USA-ban a filmek.

A fiatal Goran első közszereplésére 10 éves korában került sor, a Szentivánéji Álom musical-vígjáték feldolgozásában játszott. („Shakespeare valószínűleg nem nagyon örült ennek” – jegyzi meg)

Aztán szerepet kapott Peter Shaffer „Equus” című darabjában és a bemutatón megtapasztalta az első igazi sikerét. „Nem szerepelek túl gyakran a sibeniki közönség előtt – eléggé szigorúak.” – mondja.

Aznap este a rendező magához hívatta Goran szüleit. Úgy gondolta, hogy a fiúnak megvan a tehetsége ahhoz, hogy profi legyen. 12 éves volt ekkor.
Horvátország akkor Jugoszláviához tartozott Szerbiával, Bosznia-Hercegovinával, Macedóniával, Montenegróval és Szlovéniával együtt. De már elkezdődött a szétválás. A horvátok azon népek között voltak, akiktől Slobodan Milosevic szerette volna megtisztítani az országot.

Goran 1990-ben, 18 éves korában jelentkezett a Jugoszláv Hadseregbe, hogy letöltse az egyéves kötelező katonai szolgálatát. Az ejtőernyős kiképzés mellett terrorizmus-ellenes taktikát és egy esetleges lázadás megakadályozására szolgáló technikákat is tanult pl.: gumi lövedékek, műanyag pajzsok és ehhez hasonló dolgok. Visszaemlékszik arra, amikor az egységét kivezényelték egy túlélő gyakorlat közben és azt az utasítást kapták, hogy a sárga színű vaktöltényeket cseréljék ki pirosra – vagyis éles bevetés következett. Hamarosan már Szlovéniában voltak. „Ott egy kicsit durva volt a helyzet.”- mindössze ennyit tett hozzá.

1 hónap múlva lelelt a szolgálata de a szerbek megtámadták Horvátországot és minden erejükkel azon voltak, hogy elpusztítsák. Goran keserűen így nyilatkozik Dubrovnikról: ”A történelem folyamán még egyetlen hadsereg sem bombázta ezt a várost, évszázadokon keresztül érintetlen volt, még Napóleon hadserege is meghagyta. És aztán a szerbek szinte teljesen szétbombázták. S***fejek!”

Úgyhogy Goran hazament és belépett a horvát hadseregbe, ami elhárította a támadást. „Megfogadtam, hogy soha az életben  nem fogok többé fegyvert és aztán elkezdődött ez az egész Horvátországban.” – mondja.  „Aztán mégis fegyvert kellett fogjak, a saját szülővárosomban.” Goran már így is többet mesélt a háborúról, mint szeretett volna, ami már véget ért – emlékeztet mindenkit nyomatékosan. A kisváros, aminek az idegenforgalom jelenti a megélhetést , most ismét turistákkal zsúfolt. Nem részletezi amit mondott. „Nem tudok ezekről a dolgokról beszélni.”„Kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba”- mondja Goran  
Pótol néhány hiányosságot. A felesége, Ivana egy horvát szobrásznő. Goran rendszeresen elfelejti az évfordulójukat, de Ivanát ez nem zavarja.
Goran imádja David Bowie-t.
Szeptember 11-én reggel 7-től hajnali 3-ig egyfolytában nézte a híreket, közben csupán Marlboro Lights-ért ugrott el.
Imádja az űrutazásról, repülőkről szóló tudományos műsorokat.
A Cherokeet-t választotta annak ellenére, hogy a Range Rover alkalmasabb az off-road versenyekre, mert az utóbbi túl nagy súlyú, lassú és nagyon drága.
Annak ellenére, hogy a szemünkben Goran nagyon stílusos férfi, igazából nem egy „ruhaszárító” „Azt szeretném, ha az emberek úgy gondolnának rám, mint arra a fickóra aki a Vészhelyzetben vagy abban a koprodukciós filmben szerepel. Nem akarom, hogy az jusson rólam az emberek eszébe, hogy a fickó, aki olyan gyönyörűen van felöltözve.”

Szereti a „Baron Munchausen kalandjai”-t.

Utálja azokat az autósokat akik erőszakosan átverekszik magukat az egész sávon.

A feleségével a hollywoody hegyekben élnek, habár a völgy részen, ami kicsit zavarba hozza. „A házunktól 7 percnyire van a Warner Bros stúdiója!”

Ami a vezetéknevét illeti: „A horvát ábécében van n és j betű de olyan karakter is, hogy „nj” amit ny-nek kell ejteni.” (Ezenkívül az s betű fölött van egy v alakú jel valamint a c fölött egy ferde vonal. Emiatt a nevében szereplő s-t s-nek kell ejteni, a c-t pedig cs-nek. Ki szerint nem lehet tanulni az ismert emberektől?)

19 évesen Goran beiratkozott a híres Zágrábi Színművészeti Akadémiára. A szülei összegyűjtötték a pénzt a tandíjra. 1994-ben rá osztották Hamlet szerepét amit 7 nyáron keresztül játszott és ez a szerep hozta meg számára az ismertséget is. ( 3-szor kapta meg érte a legjobb nemzeti színésznek járó díjat)

Aztán egy kis szünet következett. Majd felkereste Michael Winterbottom rendező, és felajánlotta Gorannak, hogy alakítson egy tolmácsot aki az újságíróknak segít a „Köszöntjük Szarajevóban!” című 1997-es filmben. A film, melyben Woody Harrelson és Marisa Tomei is szerepelt, nagy port kavart Cannes-ban, sőt a Palme d’Or díj legesélyesebbjének tartották.

Jack Orman, a Vészhelyzet egyik producere tisztán emlékszik, hogy amikor otthon a „Welcome to Sarajevo” -t nézte, a felesége a mosott ruhákkal fel-alá járkált a szobában és valahányszor Goran megjelent a képernyőn, abbahagyta a munkáját. A producer telefonhívására nem kellett sokat várni.

Goran első epizódját Luka Kovac-ként 1999 őszén mutatták be először. A show nagyobb részében egy kislányt vígasztalt akinek az édesanyja autóbalesetet szenvedett – egy marketing fogás, hogy a sötét hajú, hórihorgas kelet-európait érző szívű, szeretnivaló emberként ismerje meg a közönség. „Tudnod kell jól eladni a szerepedet.”- mondja Visnjic. „Mert 10 évvel ezelőtt az enyémhez hasonló akcentus csupán egy amerikai 007-es filmbe lett volna jó, abban is legfeljebb csak a rosszfiú szerephez.”

Nem is beszélve arról a kihívásról amit az orvosi szakzsargon jelent.

Amikor a Heimlich-manőverről faggattam, ő rögtön visszakérdezett: „Ez az amikor valaki fuldoklik?”
Nem orvos, de a tévében egy doktort alakít - meggyőzően.

Ez alatt a 3 év alatt komoly rajongói táborra tett szert, több ok miatt. Itt van például az az érdekes kettősség, hogy hol van vége Gorannak és hol kezdődik Luka: Luka Kovac elveszítette a feleségét és a két gyerekét amikor a házukat bombatalálat érte a balkáni konfliktus idején; Visnjic harcolt abban a háborúban.

Vagy a Luka és a Maura Tierney által játszott karakter, Abby Lockhart között kialakuló szerelem, mely szenvedélyes szakítással végződött. Ezt a kapcsolatot a New York Times a mai televíziózás történetének talán legelbűvölőbb viszonyának nevezi.
Aztán a karaktere elég bonyolult és rokonszenves – a becsületes doktor, aki egy haldokló kábítószerfüggőtől megtagadta a szervátültetést, ugyanakkor a vonattól a kórházig a karjában viszi a terhes, ájult Julianna Marguiles-t. Ezek miatt a nők heves sóhajtozásban törnek ki a neve említésére. (Nem orvos, de bizonyára mindenki felesége szívesen játszana vele doktorosdit…)

Az évi 9 hónapos Vészhelyzet forgatás mellett még arra is van ideje, hogy olyan emlékezetes alakításokat nyújtson a mozivásznon, mint Nicole Kidman durva barátja az „Átkozott boszorkák”című sötét vígjátékban, vagy mint egy szökött szélhámos Heather Graham mozijában, a „Férjfogó”-ban. A tavaly készült „Mélyvíz”-ben főszerepet játszott, egy zsarolót alakít akinek végül megesik a szíveaz áldozatán.

E cikk írásakor épp Horvátországban forgat. A következő nyugati filmje a „Doctor Sleep” egy brit thriller, ami várhatóan még idén a mozikba kerül.

Még mennyi idő, amíg eldobja a sztetoszkópját, amíg az angoltudása olyan tökéletes lesz, hogy amerikai főszereplő lehessen és véglegesen a mozifilmeknek szánhassa magát? Saját jóslata szerint: „Még 3 év.”

3 nap múlva elutazik, hogy aláírjon egy 2 hónapra szóló szerződést, mely heti 6 munkanapot jelent, maximum karácsonykor van 2 nap pihenő.

Egyik kezét a szeme elé teszi és a horizontot kémleli. „Ó, Istenem! Mennyire hiányzott mindez!” – mondja.

Körülötte mindenütt a motorháztetőig érő sziklák.

Esquire, 2002 március